Fotósorozat Valentyin Katajev: A kör négyszögesítése című előadásról (Pesti Színház, 1972)
Papír, zselatinos ezüst. 9x12 cm. MTI / Keleti Éva felvételei
OSZMI Fotótár ltsz. 2016.217.1-12.
Ötven éve, 1972. november 17-én mutatták be a Pesti Színházban Valentyin Katajev vígjátékát. A különlegesen sikeres előadásról az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Fotógyűjteménye több kiváló Keleti Éva (MTI) által készített felvételt őriz.
A Vígszínház 1967-ben kapta meg új játszóhelyül a korábban Bartók Terem néven működő Váci utcai épületet. A hatvanas évek végén a “Pestiben” műsorra tűzött A csók és A trükk című előadások bizonyították, milyen jót tesz egy társulatnak, a repertoárnak és a közönségnek, ha egyszerre ennyi és ennyire tehetséges fiatal színész kap játszási lehetőséget. A következő sikerdarab a sorban A kör négyszögesítése című Katajev-komédia volt az 1968-ban diplomázott Marton László rendezésében.
Szereplői alkotják annak a minden tekintetben szerencsés generációnak a magját, akik a hatvanas években nemcsak kiváló mesterektől tanulhattak a Színművészeti Főiskolán (Pártos Géza, Várkonyi Zoltán), hanem számos mozi- és tévéfilm-főszerepnek hála, országos ismertséggel léptek az ország egyik legnépszerűbb teátrumának mindkét színpadára: Halász Judit (Esős vasárnap, Szerelmesfilm, Kárpáthy Zoltán), Venczel Vera (Kárpáthy Zoltán, Egy szerelem három éjszakája, Egri csillagok), Tahi Tóth László (Szerelmes biciklisták, Aranysárkány, Fiúk a térről), Kern András (Ki mit tud?, Húsz óra, Aranysárkány).
Halász Judit meséli:
„Szívesen gondolok vissza néhány »bulvár«-darabra is, mert a legjobbak közül voltak ebben a műfajban. Például a Szovjetunióban indexen lévő Katajev A kör négyszögesítése című darabjára, aminek kétszer estünk neki, mert az első alkalommal jött Furceva szovjet kultuszminiszter látogatóba, és pont arra az időre esett volna a bemutató. Két évvel később már lazább volt a helyzet és bemutathattuk.”
(Az OSZMI előadásadatbázisában egyébként nyomon követhető a komédia magyarországi bemutatóinak sora: a háború után Szegeden (1946), Miskolcon (1958), Szatmáron (1972 tavasza) is műsorra tűzték, de igazán nagy és évadokon át tartó sikert a Pesti Színház aratott a művel. Ez aztán meghozta a kedvet, és sorra mutatták be a vidéki színházak is: a győri, a debreceni, a szolnoki stb.)
Valentyin Katajev – a Távolban egy fehér vitorla, a Gyógyír a feledésre című művek ismert szerzője – Sztanyiszlavszkij (Művész Színház) kérésére 1928-ban írta meg az 1921-ben (!), Moszkvában játszódó darabját, amely nyomban világsikert is aratott, hála az ellentmondásos kritikáknak és a darab ironikus jellem- és helyzetábrázolásának. Még Pesten is bemutatta – 1931-ben – az Új Színház, kapva az alkalmon, hogy az akkor még mindig fiatal szovjet államról lerántsa a leplet. Pedig a színmű sokkal inkább fanyar-édes karikatúra, semmint éles szatíra. Már az alapszituáció is ősi komédiai szerkezetre utal, s amerre nézünk – a lepukkant padlásszobában –, kizárólag huszonéves fiatalokat látunk.
Az alaphelyzetben még semmi különös nincs: két fiatalember egy moszkvai ház minden luxust nélkülöző tetőterébe költözik. Hamarosan azonban – titokban – mindketten megnősülnek: s mindeközben a helyszín marad, mi volt. (Később egy ötödik lakótárs-lehetőség is adódik egy álmos, ezért agresszív költő személyében. A Pesti Színházban Kern András hozta vehemensen a figurát.)
A szerelmi négyszög-szituáció a drámairodalomban viszonylag ritka, bár Shakespeare már kísérletezett ezzel a Szentivánéji álomban…. A helyzet akár bizarrnak is mondható, ám a lényeget ez esetben is a szeretettel eltúlzott jellemvonásokból adódó fanyarul mulatságos konfliktusok hordozzák.
Katajev nem ment messzire a szereplők megalkotásakor: kortársai, a húszas évek Moszkvájának fiataljai korukból fakadó naivitással fogadják az új világ eszméit és elvárásait. Párválasztásuk sem mentes az ideológiától. Kezdetben közhelyekkel vagdalkoznak, de az előbb-utóbb feltörő valódi érzelmek igazi(nak ható) párbajhoz is vezethetnek… Cseppet sem csodálkozhatunk ezen, hiszen a forradalom és a háború utáni szovjet rendszer szinte átmenet nélkül követelt a fiataloktól is változást, az addigiaktól merőben eltérő értékrendet.
Katajev, a több műfajban is sikeres, remek tollú író e darabbal valójában a helyét nem lelő ifjúságnak kívánt emberismeret alapú fogódzót nyújtani.
A kezdetben agglegény-életre esküdő Iván szerepében Tahi Tóth László lubickolt. A kiváló színész mindig is imádott pengeélen táncolni, önmagát és a figurát egyszerre karikírozni: így lehet neki elhinni a kijelentést, miszerint szívesen marad akár analfabéta is… (Gondoljuk el: Moszkvában, 1921-ben!!!). Erre a meggyőződésre elég hamar eljut a színjáték, vagyis rövid házassága folyamán: felesége, Tánya – Venczel Vera alakítja őzike szemekkel – ugyanis minden házimunkától távol áll, egyedül az eszmei fejlődés oltárán áldozza idejét. Így nem csoda, ha kolbász és párna helyett Marx és Engels műveit részesíti előnyben. Ellentétben a másik asszonykával, Halász Judit Ludmillájával, aki a megtestesült kispolgári háziasszony otthonteremtési buzgalmával borítja ki a Tordy Géza által megtestesített Vászját. „Szüntelen csicsergése még egy bronzszobrot is idegösszeomlásba tudna kergetni.” – írta láttató erővel Létay Vera az Élet és Irodalomban megjelent kritikájában.
Mi itt a megoldás? Ennek kitalálásához még a darabot sem kell(ene) elolvasni, megtekinteni… De igen! Sőt! A Katajev-féle irónia, a szellemes párbeszédek – Jákó Pál eredeti fordítását Abody Béla hangszerelte pestiesre –, a fiatalság átütő energiái, játékszeretete akár többszöri megtekintésre sarkallta a közönséget, akik a színészi játék mellett nem akadtak fenn a húszas évek szovjet fiataljainak „lehetetlent nem ismerő szertelensége” láttán, ahogy Koltai Tamás fogalmazott a Népszabadságban megjelent írásában: „Ebben az időben nem volt ritka egynapos ismeretség után összeházasodni, asszonyt vinni a szűkös padlásszobába.” És ugyanebből a lendületből fakadóan párt cserélni…
Tahi Tóth László így idézte fel A geg című színészkedési kézikönyvében az előadás egyik nem várt, ám annál emlékezetesebb pillanatát: „A kör négyszögesítése a Pestiben Marton Laci legendás rendezése volt. (…) A téma: fiatalok a konformizmus ellen s a többi. Ebben nagyon jók voltunk. A darab csúcspontján nehéz huszárkardokkal vívnak párbajt. Ebben még nincs semmi, láttunk már ilyet. De olyat nem nagyon, ami az egyik előadáson történt. Vívás közben az egyik kard pengéje kicsúszott a markolatból. Suhogva pörgött a nézőtér fölött, akár egy helikopter rotorja: »ki tudja, hol áll meg s kit hogyan talál meg«. Aztán lecsapott. Erről igazán nem tehettünk. Behúztuk a nyakunkat, hogy mi lesz? Majd egy barátságos idősebb hölgy előre hozta a tizedik sorból, és tapintatosan, hogy ne zavarjon, a színpad szélére helyezte a meztelen, súlyos pengét, hátha még szükség lesz rá.”
Írta: Kovács Éva